FeHoVa – Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás 

A 25. jubileumi Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon 18 ország 300 kiállítója vonultatta fel a rendezvény teljes tematikáját lefedő termékeit, szolgáltatásait. Az évről évre megújuló, de a hagyományos, közönségkedvenc programokat is felvonultató esemény ez alkalommal is 4 napig várt minden vadászt, erdészt, horgászt, fegyver rajongót, természetkedvelőt. A seregszemlére, az előzetes számítások szerint, 56 ezer látogató volt kíváncsi.

A hagyományos programok mellett újdongásokkal is készültek a szervezők. Sosem látott trófeák mutatták meg magukat az A pavilon szívében („Álmaim vadászháza” – bemutató Széchenyi Zsigmond jóbarátjának, Windisch-Grätz hercegnek a Világon egyedülálló trófeagyűjteményéből, „A Vajdahunyad várának titkai” – a 25. FeHoVa alkalmából előbújtak a múzeum rejtett kincsei és Dr. Pálos László (SCI) hazai és Tóth Kálmán (SCI) afrikai nagyvad trófeái is a falakra kerültek), szemben velük pedig Csergezán Pál vadászfestő életművéből láthattak festményeket az érdeklődők.
Először csatlakozott a STIHL TIMBERSPORTS® SERIES nagyszabású, nemzetközi sportfavágó versenysorozat és bemutató a FeHoVa-hoz. A programot a 3 nap alatt óriási érdeklődés kísérte.

A kiállítás díszvendége Románia volt. 2018-ban keleti szomszédunk mutatta be vadászés kiránduló területeit, díjnyertes trófeáit, büszkeségeit, vendégcsalogató ajánlatait. A standjukon világrekord zerge és barnamedve koponyát, nemzeti rekord őz, gím és dámszarvas, továbbá hiúz, farkas és vaddisznó trófeákat tekinthettek meg a látogatók.

Óriások várták az akváriumban a horgászokat és a látogatókat! Egy 2 méteres, 60 kg-os kapitális harcsa és számos óriásponty lakta be a FeHoVa óriásakváriumát. A horgászok számára szintén újdonság volt az etetőhajó teszt-tó, melyben kipróbálhatták a kishajókat, és a szerencsések meg is nyerhettek egyet.

Külön foglalkozások várták a gyerekeket is! A MOHOSZ horgász sulival, a Vadászati Kulturális Egyesület ismeretterjesztő programokkal, a BRFK balesetmegelőzési tanácsokkal, játékos feladatokkal várta a kicsiket. A solymászok röptetéssel, a kutyások munkabemutatóval szórakoztatták az apróságokat, míg a sztárhorgászok különböző versenyekkel tesztelték, és ha kellett, fejlesztették az utánpótlás tudását.

A FeHoVa legközelebb 2019. február 7-10. között kerül megrendezésre, melyen a hagyományos programok mellett természetesen újdonságok is várják majd a kiállítókat és látogatókat, illetve a megmérettetés idei nagy sikerére való tekintettel a Hungexpo már megkezdte partnereivel a tárgyalásokat, hogy 2019-ben is kísérje STIHL Timbersport verseny a FeHoVa-t.

Egyidejű rendezvény: VII. FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítás (CAC, CACIB)